2017. szeptember 3., vasárnap

AZ ÁLLAMPOLGÁR-é a nagydíj

                                                                                   

Vranik Roland filmje nyerte a várnai nemzetközi filmfesztivál nagydíját, az Arany Aphroditét a hétvégén Bulgáriában.
„Love is Folly” címmel - idén immár 25. alkalommal - rendezték meg a szerelemesfilmek seregszemléjét a Fekete-tenger partján, a díjakról nemzetközi zsűri döntött. A nagydíjat most először nyerte el magyar alkotás.

A Bolgár Filmközpont szervezésében 1993 óta rendezik meg a „Love is Folly”, azaz „A szerelem bolondság” címmel a szerelmesfilmek nemzetközi mustráját a tengerparti üdülővárosban. A seregszemle évről-évre mintegy kilencven játékfilmet vonultat fel, a díjakról nemzetközi szakmai zsűri dönt. Idén augusztus 25 - szeptember 3. között rendezték meg a várnai filmünnepet, mely Bulgária jeles kulturális eseménye.
                                 
Vranik Roland (Fekete kefe, Adás) legutóbbi rendezése, Az állampolgár egy megrázó szerelmi történet, mely amatőr színészekkel, minimalista eszközökkel és sok humorral mutatja be egy másik országba való beilleszkedés emberi oldalát.

Az állampolgár világszerte szép sikerrel szerepel a filmfesztiválokon. A portugáliai Fantasporto-n a legjobb forgatókönyv díját nyerte el, majd a Cinequest filmfesztiválon a legjobb filmdráma díját Kaliforniában, Hágában pedig az egyetemisták zsűrije díjazta Vranik Roland filmjét a közelmúltban.
A Filmalap támogatással készült dráma forgatókönyvét Vranik Roland rendező és Szabó Iván (Vespa, Viharsarok), az SZFE tanára közösen írta.

Az állampolgár előzetes: https://youtu.be/GikefhrMSUI
Bővebb információ a fesztiválról: https://www.facebook.com/loveisfollyiff

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése