2017. december 2., szombat

Mozis hírek


                                           

Rekordot döntött A Viszkis

Tíz nap alatt eléri a százezer nézőt A Viszkist (már a mozikban), ami az idei legjobb nyitó heti bevételt elérő magyar film rekordját is megdöntötte. A foglalások alapján látható, hogy az érdeklődés töretlen Antal Nimród legújabb alkotása iránt, amit országszerte továbbra is napi emelt előadásszámmal vetítenek a mozik. „Kezdettől fogva éreztük, hogy sokan várják a bemutatót, és bíztunk abban is, hogy olyan filmet készítettünk, ami tetszeni fog az embereknek. Fantasztikus érzés látni, tapasztalni, hogy ennyire jó a fogadtatás. Bízunk benne, hogy hosszú kifutása lesz idehaza A Viszkisnek a mozikban, és az országhatárokon túl is megtalálja majd az utat a közönséghez” – mondta Hutlassa Tamás producer.
A kilencvenes évek hírhedt bankrablójának, Ambrus Attilának az életét feldolgozó A Viszkis a hollywoodi karriert befutott rendező, Antal Nimród második hazai nagyjátékfilmje. Az első, debütáló rendezése, a 2003-ban bemutatott Kontroll volt, ami szintén hatalmas sikert aratott, 270 ezer ember látta idehaza és az elmúlt évtized kultikus alkotásává vált.

 Hawaii-on forgatták a JUMANJI – VÁR A DZSUNGEL filmet, ahol a héten tartották a film sajtótájékoztatóját. Az ott készült vicces képekből az ftp-n találhattok válogatást. Ugorjatok le velünk a helyi moziba, és nézzétek meg december 21-től a karácsonyi szezon legszórakoztatóbb kalandfilmjét.



Ha már nincs több vezér, akit követhetsz, magadnak kell azzá válnod

Mély emberi értékekről, bátorságról, hűségről, igaz barátságról, önmagunkra ismerésről és hazatalálásról szól az Alfa (Alpha, hazai bemutató: március 1.), egy látványos, mozivászonért kiáltó, lélegzetelállítóan fényképezett nagyszabású film.
A sztori 20.000 évvel ezelőtt játszódik, de nem is lehetne aktuálisabb. Végre egy történet, amit mindenkinek látnia kell.Te meddig vagy, hol vannak a határaid? Hogyan kerülhetünk egymáshoz közelebb, ha eltávolodtunk, vagy sosem lehettünk igazán közel? Mi van, ha az igaz ellenségedből lesz a legnagyobb szövetségesed? Ölsz-e az életedért? Hogyan érint meg a könyörület? Mitől vezér az Alfa? Kiből lehet Alfa?Ez a film úgy mond sokat, hogy szinte alig beszélnek benne. Légy te is részese egy szövetség kiteljesedésének, amely megváltoztatta a világunkat! Film, az első barátságról, ami ember és hű társa a farkas (kutya őse) között született!


                                        
Nyúl Péter – aki csak úgy falja a kalandokat

Húsvét előtt a mozikba látogat Nyúl Péter (Peter Rabbit, hazai bemutató: március 15.), hogy elbájoljon és magával ragadjon mindenkit, aki nyitott egy kis csínytevésre, huncutságra, humorra és édes bosszúra.Mert igen, a bosszú lehet édes, ha egy képmutató városi ficsúrt kell megleckéztetni, aki nemcsak elzárja a nyulak elől a gazdagon termő veteményest, de szemet is vet a nyulak nagy barátjára, a romantikus lelkületű festőművész Bea-re.Fergeteges humort ígér minden korosztály számára Nyúl Péter, hegyezd te is a füled a további részletekért.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése