2017. november 14., kedd

Hollywoodi színésznő látogat december elején Magyarországra

 
A Melano Közép-Európa Magazin meghívására december 2-án Magyarországra látogat Anna Easteden hollywoodi színésznő. A finn származású művész hivatalos látogatáson még soha nem járt Magyarországon. Ebből az alkalomból látható lesz a főszereplésével forgatott Szerelmek háza című finn komédia is. A színésznővel bárki találkozhat, aki szeretne. 
A november 29-én 41 születésnapját betöltő színésznő karrierjét modellként kezdte. Később reklámfilmekben és különféle show műsorokban is feltűnt.  Ezt követően kezdte érdekelni a színészet. Eleinte csak kisebb statisztaszerepeket kapott, majd 2005-ben megkapta első amerikai főszerepét a Három bölcs nőben (3 Wise Woman). A színésznő ezután már nem csak filmekben, hanem sorozatokban is vállalt szerepeket. A hazai adók több éve folyamatosan ismételt tv-műsoraiban, így például a Két pasi – meg egy kicsi, a Médium és a Dr. Csont című műsorokban is feltűnt néhány alkalommal. Ezen kívül a Jóbarátokból ismert Életünk napjai című – a közhiedelemmel ellentétben valóságos – sorozatban is látható volt egy epizód erejéig.
A hazai közönség mégis a Szerelmek háza (vagy Burjánzó szerelmek háza) című Mika Kaurismäki (képünkön) komédiából ismerhette meg, melyet bemutatását követően egy hazai filmes csatorna többször is levetített. A film sztorija szerint egy férfi és egy nő úgy dönt, hogy elválnak, mivel nem tudják már megmenteni házasságukat. A válás előtt megegyeznek, hogy lakótársként élnek meg egymással a közös háztartásban a vagyon felosztásáig. Az egyezség hamar felborul, hiszen a helyzetből számtalan bonyodalom adódik.
                                                
A fekete humorban jeleskedő alkotást december 2-án újra megtekintheti a hazai közönség 16 óra kezdettel a Premier Kultcafé nagytermében, finn nyelven angol felirattal. A filmet követően pódiumbeszélgetésre is sor kerül Anna Eastedennel, aki hollywoodi élményeiről is beszámol majd. Az esemény ingyenes, azonban regisztrációhoz kötött. A résztvevőknek regisztrációs e-mailt kell küldeniük a melano@melano.hu címre.

Az esemény hivatalos Facebook-oldala: https://www.facebook.com/events/447072559021254/
Magyar nyelvű interjú Anna Eastedennel:


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése