2016. november 20., vasárnap

Több mint 62 millió forintért kelt el egy Rippl festmény


Czóbel, Rippl-Rónai, Aba-Novák festmények 
voltak a BÁV minden idők legeredményesebb aukciójának sztárjai
A(z) Rippl_Romavilla.jpg megjelenítése












Zsúfolásig telt teremben, több mint 4 órán át tartó licitharcot követően, az eddigi legeredményesebb aukcióját zárta a BÁV.  A több tízmilliót érő tételek közül Rippl-  Rónai József  népszerű kukoricás stílusában készült festménye, a Róma-      villa (képünkön) több mint 62 millió forinttal lett az árverés legdrágább tétele.



Az újrafelfedezések aukciója volt a novemberi, hiszen kalapács alá került többek között Rippl-Rónai József (képünkön) kedvelt kukoricás stílusában készült Róma-villa című festménye, ami a maga 62,4 milliós árával az aukció legnagyobb leütését hozta. 

Az árverés sztárja mégis a Czóbel Béla életmű egyik utolsó láncszeme, a több mint 100 év után előkerült Körhinta volt. A sokáig lappangó remekmű 12 millió forintról indult, majd hosszú licitharcot követően 43,2 millió forintért szerezte meg az új tulajdonosa.
A sztárképek közül Aba-Novák Vilmos 50 év után felbukkant mesterművéért is sokan versengtek. A „barbár zseni” feleségét ábrázoló Olvasó nő végül 24 millióért kelt el. Több mint tízszeres áremelkedéssel, 10,2 millió forintért talált új gazdára Kontuly Béla Óbudai látképe. A kortárs képek közül Barcsay Jenő Képkonstrukciója 2,6 millió forinttal bizonyult a legkelendőbbnek, de millió fölötti árakat értek el Bak Imre, El Kazovszkij és Frey Krisztián festményei is.

A(z) BAV_69_mutargy_kiemelt_11_CMYK.jpg megjelenítése
Sokan megvárták a licitharcok miatt több mint 4 órásra nyúló aukció utolsó tételét is, a Zsolnay Miklós kalandos életű feleségének készített Zsolnay-kandallót, ami végül 26,4 millió forintért kelt el. A Zsolnay-gyár kisebb méretű alkotásai sem maradtak alul, főleg a szecessziós darabok értek el milliós árakat: egy csillagok alatt táncoló nőalakokat ábrázoló vázáért 7,2 millió forintot fizettek. Nagy népszerűségnek örvendtek a modern magyar kerámiák is, de sokan licitáltak a koponyaórára, az antik fegyverekre és a keleti kollekcióra is. Az árverés igazi kultúrtörténeti ritkasága, egy majdnem 7000 éves késő Vinča terrakotta figura volt. A 17 cm-es alkotás végül alig maradt le a Zsolnay-kandalló mögött a maga 22,8 millió forintos vételárával.
A kétnapos aukció ékszernapján a nagy karátszámú brill ékszerek voltak a kedvencek. A magyar piacon igazi ritkaságnak számító, 5 karátos briliánssal ékített szoliter gyűrűnek közel 10 millió forintért örülhetett az új tulajdonosa. Az ezüstkollekció legmagasabb leütése egy 19. század végi pesti neorokokó kandeláber-pár volt, ez 3,36 millió forintért talált új otthonra.

A BÁV egy rekord árbevételt hozó aukcióval bizonyította be, hogy képes a megújulásra. Idén még egy fontos rendezvényen licitálhatnak majd az érdeklődők, a karácsonyi aukció december 13-14-én ékszerekkel és műtárgyakkal várja az ajándékozókat a MOM Kulturális Központba. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése