2017. augusztus 22., kedd

Augusztus 22-én már várja vendégeit a Margit körúti Átrium

atrium_logo_gmail.gif
 Augusztus 31-én Az Őrült Nők Ketrecével indítja az évadot.
A budai teátrum, amely hétfőn tartotta évadnyitóját, a nyár folyamán jelentős felújításon esett át. Megújultak az öltözők, bővült és megújult a villamos hálózat, az előtéri világítás, új fény- és hangtechnikai rendszert építettek be, megújult a homlokzati dizájn és az intézmény teljes arculata. A színházat ettől az évadtól a THEA Art Nonprofit Kft. üzemelteti, változatlanul magánszínházi formában. A repertoár azonban – mint Ugrai István, az Átrium intendánsa elmondta – a sokszínűsége mellett összességében egységes egészet ad ki: valamennyi előadás a bennünket körülvevő világról tesz fel fontos kérdéseket, izgalmas társadalmi problémákat feszeget. Ebbe a sorba jól illeszkednek a következő évad bemutatói is. Októberben Rainer Werner Fassbinder A félelem megeszi a lelket című művének színpadi adaptációja kerül műsorra, Alföldi Róbert rendezésében, Hernádi Judit és Bányai Kelemen Barna főszereplésével. Februárban George Orwell 1984 című regényének színpadi változatát mutatják be a Lepkegyűjtő Produkció előadásában, Horgas Ádám rendezésében, Bereczki Zoltán főszereplésével, és színpadra kerül Bodó Viktor új előadása, a Vendetta is, amelyben többek között Gyabronka József, Lukáts Andor és Lázár Kati lesz látható.
Ezek mellett számos produkció kerül újként az Átrium repertoárjára. Tasnádi István Majdnem 20 című, a Bárka Színház bezárására reflektáló darabját Vidovszky György, a Nyáry Krisztián könyve nyomán Így szerettek ők című felolvasószínházi sorozatot Réczei Tamás rendezte. Több könyvbemutató lesz az évadban, elsőként Bödőcs Tibor új kötete kapcsán szeptemberben. Mostantól az Átriumban látható a Pintér Béla és Társulata Kaisers TV, Ungarn és Tündöklő Középszer című produkciója is. Scherer Péter lesz a főszereplője a Kiscsillag zenekar Semmi konferencia című kamaraestjének is, bemutatkozik Gubás Gabi és Szabó Győző zenés estje, a Ha lenne más is…, a galérián pedig Alföldi Róbert 1940 és 1970 közötti színezettfotó-gyűjteményéből nyílik kiállítás októberben. Krizsó Szilvia színházi talkshow-ja is az Átriumba költözik, szeptemberben és októberben Kern András, Sváby András, Jordán Tamás, Grecsó Krisztián, Lovasi András, Vujity Tvrtko, Bereczki Zoltán és Demcsák Zsuzsa lesznek az estek vendégei. Idén ünnepli ötödik születésnapját az Átrium első saját bemutatója, a Gothár Péter rendezte Vaknyugat, és emellett repertoáron maradnak a színház korábbi sikeres előadásai is.
Ettől az évadtól az Átrium infrastruktúrája szolgálja ki a fontos társadalmi kérdéseket feszegető színházi nevelési előadásokat bemutató Mentőcsónak Egység munkáját is; a Szociopoly, a Menekülj okosan, a Cím nélkül, A néma tartomány, a Pokolra kell annak menni és az Újvilág októbertől látható a Jurányi Házban, a 123-as laborban.
Az Átrium csapata a szeptember 2-i Pozsonyi Pikniken és a szeptember 16-i Színházak Éjszakáján is különleges zenés produkciókkal várja nézőit és az érdeklődőket.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése